Kártérítés halálos közúti baleset esetén

halálos közlekedési baleset

Baleseti halál kártérítése: Milyen jogai és lehetőségei vannak a hozzátartozóknak?

Baleset következtében történő haláleset esetén a hozzátartozó egyrészt sérelemdíjat, másrészt bizonyos esetekben kártérítést is követelhet.

A sérelemdíj a személyiségi jogok – közeli hozzátartozó halála esetén a teljes családban éléshez való jog – megsértésének kompenzálása, egyúttal a károkozó magánjogi büntetése is.

A hozzátartozó, ha az elhunyttal együtt élt, és tartásra jogosult volt akár törvény erejénél fogva (pl. gyermekek, házastárs), akár szerződés alapján, akkor az elhunyt által megkeresett jövedelem alapján lehet jogosult úgynevezett tartást pótló járadékra. A kártérítés fő alapelve, hogy olyan helyzet alakuljon ki, mintha a baleset be sem következett volna, így tartást pótló járadék esetében a balesetben elhunyt hozzátartozó jövedelmét és az általa biztosított életszínvonalat kell alapul venni.

 

A kártérítés érvényesítésének menete a gyakorlatban

A kártérítés érvényesítésének menete attól függ, hogy a kárt (balesetet) ki okozta. Halálos balesetek leggyakrabban az utakon, illetve a munkahelyen történik. 

Halálos közlekedési baleset esetén a balesetet okozó jármű felelősségbiztosítója ellen érvényesítjük az igényt. A biztosító ugyanis a teljes kártérítést átvállalja az okozó gépjármű üzemeltetőjétől. A biztosítókkal szemben a kártérítési eljárás legtöbbször gyorsabb, peren kívüli egyezségben végződik, amely alkalmas tud lenni nagy anyagi bizonytalanság megoldásában és a terhek levételében. Azonban, ha a biztosítóval nem sikerül megegyezni, úgy a polgári peres eljárás marad a megoldás, amelyben gyakran (de nem mindig!) magasabb kártérítési összeghez lehet jutni, azonban a polgári per nem rövid folyamat.

Halálos munkahelyi balesetek esetén a munkáltatói felelősségbiztosítás nem kötelező. Amennyiben tehát van felelősségbiztosítás, úgy a közlekedési balesethez hasonlóan kell eljárni. Amennyiben pedig nincs, úgy a munkáltatóval szemben kell az igényt érvényesíteni. A peren kívüli egyezség lehetősége a munkáltató hozzáállásán múlik. Ha a halálos balesetért fennálló felelősséget elismerik, akkor valószínűleg a peren kívüli egyezséget tartják kívánatosnak. Ha a felelősséget tagadják, akkor gyakran csak polgári perben juthatunk kártérítéshez.

Amennyiben a halál nem közlekedési vagy munkahelyi baleset folytán következett be (pl. egészségügyi szolgáltató által okozott károk, köznyelvben ún. „orvosi műhiba”), úgy mindig alapos vizsgálatot igényel, hogy pontosan mi okozta a balesetet (halált), és ki felelős a balesetért (halál bekövetkeztéért). Ezen körülmények – így különösen az irányadó jogszabályok és bírósági gyakorlat – ismerete szakértelmet igényel.

 

halálos közlekedési baleset

 

Hogyan és mikor érdemes elindítani a kárigényt a biztosítóval vagy a károkozóval szemben?

Nem halálos balesetek esetén a gyorsaság és sietség gyakran a hatékonyság, tehát a teljes kártérítés rovására mehet. Ugyanis például súlyos személyi sérülés esetén a sérülés gyógytartama jelentős tényező, hiszen a gyógytartam végén derül ki, hogy a sérülés maradandó-e vagy sem, javulás vagy rosszabbodás várható-e, stb. Ez mind kártérítést befolyásoló tényező, így érdemesebb türelmesen megvárni, amíg valamennyi kártérítési körülmény végleges, ezáltal a kártérítést is véglegesen lehet meghatározni.

Halálos balesetek esetében azonban a halál bekövetkezte után érdemesebb minél hamarabb lépni, ugyanis legtöbbször nincs olyan körülmény, amely miatt érdemes lenne várni, sőt, például az elhunyt hozzátartozó kiesett jövedelme igen terhes lehet, különös tekintettel arra, hogy a hagyatéki eljárások akár hónapokig, vagy évekig elhúzódhatnak.

 

Szükséges dokumentumok és bizonyítékok a tragédia után

A teljes családban éléshez való jog sérelme miatt érvényesíthető sérelemdíj esetében a bírósági gyakorlat szerint az elhunyt személy hozzátartozójának azt kell bizonyítania, hogy az elhunyttal jó kapcsolatot ápolt, vele rendszeresen tartotta a kapcsolatot, tehát azt, hogy ténylegesen komoly lelki fájdalmat okoz neki a hozzátartozójának halála. Ez laikus szemmel felháborítónak tűnhet, hiszen nyilvánvaló, hogy a közeli hozzátartozó elvesztése tragikus. Azonban a bíróság is próbálja szűrni, hogy egyes személyek nem csak „kihasználják” a halálos balesetet, hogy „könnyű pénzhez” jussanak. 

Az egyik jogesetben például a Kúria nem találta megalapozottnak az elhunyt személy fia által érvényesített sérelemdíjat, ugyanis a per során kiderült, hogy a fia hosszú évek óta nem beszélt az édesapjával, sosem kereste, teljesen megszakadt a kapcsolat, és nem utalt arra semmi, hogy akár csak beszélőviszonyban lettek volna. A Kúria szerint nyilvánvaló volt a bizonyítékokból és a tényekből, hogy semmilyen kapcsolat nem állt fenn közöttük, tehát a közeli viszony nem állapítható meg, így a sérelemdíj igény is megalapozatlan.

A szoros kapcsolatot leggyakrabban tanúkkal lehet bizonyítani, azonban az online beszélgetések is megfelelő bizonyítékok lehetnek.

Amennyiben a lelki fájdalom a „normál” gyász szintjét meghaladja, úgy igazságügyi szakértő is szükséges lehet.

 

halálos közlekedési baleset

 

Kiskorú gyermekek esetében a bíróság leggyakrabban köztudomású tényként fogadja el, hogy a szülő elvesztése súlyos lelki fájdalommal, és további hátrányokkal jár egy gyermek életében. Ilyen esetekben azonban gyakrabban szükség van igazságügyi pszichológus szakértőre is (természetesen csak akkor, ha a szülő is szeretné), ugyanis alaposabb vizsgálatot igényel a halál gyermekre gyakorolt hatása. 

A kártérítés esetében legtöbbször az elhunyt hozzátartozó jövedelmi viszonyait igazoló bizonyítékok a legfontosabbak. A többi bizonyíték szükségessége pedig attól függ, hogy milyen további kártérítési tételeket érvényesítünk, így ezek előzetes meghatározása nem lehetséges.

Amennyiben kérdése van, úgy nyugodtan keressen bennünket a +36 1 783 3578-as telefonszámon, van az office@drszentklaray.hu e-mail címen!

Dr. Szentkláray Bence Ügyvéd

Szentkláray Ügyvédi Iroda

Ügyvédi irodánk 2012-ben alakult azzal a céllal, hogy a gazdasági szektor szereplői közötti jogügyleteket támogassa. Az eltelt évek után azonban ráébredtünk, hogy ennél is nagyobb hatást gyakorolhatunk a társadalomra. Ezért ügyvédi irodánk tevékenységét a testi épségükben és egészségükben sértett személyek védelmére összpontosította. Mivel a testi épségükben sérült személyek gyakran kerülnek nehéz anyagi helyzetbe, küzdünk azért, hogy elérjék a megfelelő kompenzációt, és megkapják a őket megillető kártérítést.

Hasonló blogcikkek

Mire figyeljünk használt autó vásárlásakor? Használt autó vásárlásakor jogi szemmel ugyanazt kell nézni elsődlegesen, mint vásárlói szemmel: az autó állapotát és megfelelőségét. A jogi oldal...

Melyek a leggyakoribb problémák? – Építéssel és ingatlanokkal kapcsolatos hibás teljesítés Hibás teljesítésnek nevezzük azt, ha a szerződésben rögzített szolgáltatás (pl. vásárolt ingatlan) vagy a...

Ajándék visszakövetelése: Mikor és hogyan vonható vissza az ajándékozás?   Az ajándékozási szerződés visszavonása: a jogi lehetőségek Ajándékozási szerződésnek számít, ha dolgot (akár ingó, akár...

Lépjen velünk kapcsolatba!

Kapcsolati űrlap